Eric Muldoom
A Cherubion kiadóhoz 1995-ben csatlakoztam, sötét elf karakteremmel, Asslanthasi Aldyrral.
a novella kézírással készült, végül több részletben C64-en öltött formát, mígnem István kezébe került. Büszkén vallom magam Cherubionos írónak: akik kitartottunk abból a korai csapatból, talán nem túlzás azt állítani, hogy ma a kiadó erős magját alkotjuk. István személye és az általa megteremtett és gondozott alkotói közeg adja ehhez az erőt, és gyakran az ihletet is. Empatikusabb, rátermettebb, képzettebb vezetőt még nem láttam írói műhely vagy kiadó élén.
Mesélői/elbeszélői stílusokkal való kísérletezésem közben igyekszem nem feledni egyik jóakaróm tanácsát: „Ne akarj az lenni, aki/ami nem vagy – önmagadat adni sokkal szórakoztatóbb és gazdaságosabb”. Az írásaimat szeretem a vezérkarakter köré felépíteni, nem pedig a cselekmény szintjén előre megtervezni: ez a típusú alkotás gördülékenyebben megy, bár több utómunkát igényel. Úgy tűnik, Fekete Kullgan és Asslanthasi Aldyr történetei sokaknak a kedvére valók voltak, a jövőben ezt a vonalat igyekszem kicsit felkarolni, bár valószínűleg az elbeszélői stílus velem együtt megváltozott, és nem lesz többé olyan, mint 8-10 évvel ezelőtt volt.
Műfajon belül amúgy az első igazán jelentős benyomást Robert E. Howard művei tették rám: a kiadó első két kötetét (Conan, a bosszúálló és Árnykirályok) ma is nagy becsben tartom. Manapság új kedvenceim George R. R. Martin és Robin Hobb, de a régiek sincsenek feledve, úgy mint Moorcock, Gemmell, Vance, Cook, Renier, Chapman, O`Sullivan, és Caldwell&Stone. Különálló kiadványok tekintetében élmény volt Paolini, Gene Wolfe, McCaffrey és Leiber újonnan megjelent köteteit olvasni. A következő világok tizenöt évvel ezelőtt hoztak lázba, de alkalomadtán ma is élek velük: Ravenloft, Warhammer és Cthulhu.
2001-2003 között az Armies of Exigo háttérvilágán dolgoztam a Blackhole Games csapatában, illetve írtam néhány szinopszist Andy Vajna Cinergi cégének, többek között a Terminator 3-hoz. Ez utóbbi ötletek eltűntek a süllyesztőben, de ez a kis kitérő mégis meghatározó élménynek számít az életemben.
Egyéb anyagok a szerzőről:
A. Taylor Crabe honlapja
Interjú Eric Muldoommal és a műhelyesekkel (Fantasya.hu)
http://www.fantasya.hu/index.php?modul=cikk&mod=mutat&kezdes=450&id=606